Vékony az a határ, ami a kicsit erőltetett politikai párhuzamot elválasztja az ünneprontástól. 1848 és 2010, valamint Bécs, Moszkva és Brüsszel azonosításával Orbán Viktor most ezt a határt átlépte. (Fotó: Huszti István/Index)

Orbán Viktor március 15-én szokásához híven ismét nagy ívű szónoklatot tartott. A beszéd valóban történelmi távlatú akart lenni, ez azonban most igen felemás módon sikerült.

1848=2010?

Nehéz dolog politikusként egy nemzeti ünnepen szónokolni. Úgy kell gyakran egy sokszáz évvel korábbi történelmi eseményre emlékezni, hogy a beszéd mégis aktuális legyen. És persze minden politikusban van némi emberi hiúság is, ezért például szívesen tetszelegnek történelmi figurák örököseként. Mégsem könnyű feladat párhuzamot vonni a régi események és a maiak között, hiszen rendkívül vékony az a határ, ami a kicsit erőltetett politikai párhuzamot elválasztja az ünneprontástól.

A Véleményvezér úgy érzi, a miniszterelnök ezt a határt most átlépte.

Orbán Viktor ugyanis beszédében gyakorlatilag egy lapra helyezte 1848-at a tavalyi parlamenti választással, és többször tett olyan utalásokat, mely szerint a Fidesz 2010-es választási győzelme a szabadságharc „méltó utódja”, követője. A Véleményvezér tisztelője 19. századi nagy magyarjainknak és az 1848/49-es heroikus szabadságharcnak. Hazánk akkor valóban példát mutatott a világnak bátorságból, szabadságvágyból és tetterőből. És ahogyan a miniszterelnök is – helyesen – mondta, bár a harcot elvesztettük, az ország soha többet nem kerülhetett vissza arra a pályára, amin a szabadságharc előtt haladt. Ráadásul ehhez a szabadságharchoz kötődik a magyar történelem egyik legnagyobb generációja, azon történelmi figurák sora, akikről méltán nevezzük el köztereinket az ország minden településén.

Ennek a forradalomnak azonban semmi köze a tavalyi választáshoz.

1848=/=2010

Nem akarjuk kisebbíteni a 2010-es választási győzelmet, hiszen abban valóban benne volt az elmúlt nyolc, sőt húsz évvel szembeni elégedetlenség. Azonban sem a nemzet nem volt annyira egységes, mint 1848-ban (a Fidesz ugyebár a szavazatok 53%-át szerezte meg), és azt sem állíthatja senki, hogy Magyarország egységesen forradalmat és szabadságharcot akart volna vívni tavaly bárki ellen is. Éppen ezért az, aki egy parlamenti választást 1848-hoz hasonlít, az vagy keveset olvasott, vagy egyszerűen tényleg csak ünneprontó.

De akár feltételezhetjük azt is, hogy a 2010-es parlamenti választás egyszer majd az 1848-as eseményekhez hasonló jelentőségűnek fog tűnni. Bár a Véleményvezér szerint ez több, mint valószínűtlen, az is teljesen biztos, hogy nem az aktuális miniszterelnök feladata, hogy saját győzelme után egy évvel ezt deklarálja. Bízzuk az időre és a történészekre, amit majd nekik kell eldönteniük! A politikusokat pedig jó lenne inkább abban serénykedni látni, ami valóban az ő feladatuk.

Ajánlott írásunk: Nesze neked, keleti szél!

Rabok voltunk mostanáig?

Az ünnepi beszéd másik érdekessége, hogy a miniszterelnök nyíltan kijelentette, ugyanaz a forradalmi hév, ami a ’48-as felkelő tömeget a „rabok tovább nem leszünk” felkiáltással egy akarattá formálta, ugyanaz vezérelte a kormányt is, amikor a „magyarok érdekében” hazaküldte az IMF-et, kivetette a rendkívüli válságadót és a bankadót. Vehetnénk persze ezt csupán retorikai fogásnak is, azonban annyi hasonló elszólása volt már fideszes politikusoknak, hogy ideje ezt tényleg komolyan venni: a kormány valóban úgy gondolta, az ország a multik, a bankok és Brüsszel rabságában sínylődik, és ez ellen egy kimondottan a multikra és a külföldi bankokra kivetett büntetőadóval lehet harcolni. Ez azonban ellentmond a bank- és válságadó sokat hangoztatott hivatalos indoklásának, miszerint a gazdasági válság az egyetlen oka az ilyen intézkedéseknek. Sőt korábban külön hangsúlyozták, hogy szó nincs semmiféle diszkriminatív, csakis a külföldi nagyvállalatokat kipécéző adóról.

Vajon belegondoltak-e a fideszes politikusok, hogyan fogják tudni például Brüsszelben megvédeni a távközlési különadót az ilyen beszédek után? Hiszen a kormány tagjai rendre nyilvánvalóvá teszik, hogy ezek az intézkedések valóban diszkriminatívak, ezeket az adókat valóban a külföldi multikra szabták.

Bécs=Moszkva=Brüsszel

Végül pedig külön érdekessége a beszédnek a Bécs-Moszkva-Brüsszel párhuzam, mely szerint ahogyan a magyarok lerázták Bécs rabigáját 1848-ban, úgy harcoltak Moszkva ellen 1956-ban, majd ’90-ben, és most ugyanúgy nem hagyjuk, hogy Brüsszel diktáljon.

A párhuzam erősen sántít, hiszen Bécs sosem volt Moszkva, de még ha egy kalap alá is lehetne venni a két „elnyomót”, Brüsszel semmiképpen sem kerülhet velük egy csapatba. Az EU-ba ugyanis senki nem kényszerítette Magyarországot, arról nem is beszélve, hogy jelenleg sokkal többet kapunk onnan, mint amennyit adunk. De a párhuzam igazi „szépsége” az, hogy ezt az Európai Néppárt alelnökétől és az Európai Unió Tanácsának jelenlegi soros elnökétől hallottuk.

De ez már tényleg csak egy pikáns részlet, ami eltörpül a fenti problémák mellett.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!